Karantén őrület = Prolimpia 2020

Square

Az ismert körülmények következményeként nagy szomorúsággal tölt el, hogy az Olimpiai játékokat a tervek szerint csak 2021-ben láthatjuk. Úgy döntöttem, megtartom az én kis saját proli olimpiámat, a Prolimpiai játékokat itt a kertben a magam módján! Az eseményről nagy örömömre még a player.hu is hírt adott! (player.hu cikk)

Gátfutás:
A mai napon egyedül indultam gátfutásban! Az amerikai versenyző el se jött, az etióp világelső kétszer kiugrott a rajtnál így nagy előnnyel meg is nyertem ezt a számot! Első nap és egy aranyunk már van is!!! 🇭🇺🥇 (Az expo gomb lenyomásáért nagy köszi Orsinak ❤️)

Felemáskorlát:
Egy nagyon nehéz versenynapon vagyok túl. Az előzetes elvárások alapján hoztam a formát, hiszen a világranglista 5. helyén álltam a Prolimpia előtt. Mégis kicsit csalódott vagyok a mai bronzéremmel, hiszen csak kevés kellett volna egy még fényesebben csillogó éremhez. A döntőben a leugrásnál beakadt a csizmám a korlátba, így Matti Forgonnen ismét olimpiai bajnok, ráadásul a lengyel srác, Dariusz Leugrowski állhatott a dobogó második fokára. Most még csalódott vagyok, de holnap már biztos örülni fogok a bronz éremnek!
Ezúton köszönöm a támogatást és a remek tornászcsizmákat a sandakavászi gazda bolt tulajdonosának, Taknyos Tibi bának, a felkészítést pedig nagy példaképemnek Csalogány Szilveszternek! 🙏🥉

Sportlövészet
Újabb aranyérem, fantasztikus világrekord! Sikerült! Prolimpiai bajnok lettem sportlövészetben. Végig higgadt versenyzéssel, magas fokú koncentrációval nyomtam végig a napot. Az akkreditáció nehezen indult, mert a versenybizottság összevitatkozott, hogy 8 dioptriával mennyire biztonságos a versenyengedélyem jóváhagyása, de szerencsére mesterem, id. Sátterhán Jenő bá mindent elsimított. Igaz, hogy a döntőben nagy szerencsém volt, mert az utolsó körben az angol srác, Ian Goodheart még időben rám szólt, hogy ne rá, hanem a lőlapra célozzak. Köszönöm a sikéri Zsiger Vadász- és Fegyverboltnak, illetve a Vakegér Optikának a támogatást!

Kosárlabda
Kosárlabdában irrrrrdatlan mezőny verődött össze a Prolimpiára! Rutinos szerbek, brutális szlovénok, nem beszélve az NBA sztároktól hemzsegő USA csapatáról. A nyolc közé jutásért az amcsikat kaptuk, és sajnos hozták a papírformát annak ellenére, hogy meglepetésként értékelhetjük, hogy csak 4 ponttal kaptunk ki tőlük. Néhány komolyabb zsákolással sikerült kivívnom a jenkik tiszteletét, az ellenfél vezetőedzője a legendás Scottie Pippen csak annyit mondott, amikor kezet ráztunk a meccs végén, hogy: “Egy igazi állat vagy!” A mérkőzés után a magyar delegáció elhívta az amerikai különítményt egy díszvacsorára, ahol a welcome drinkként felszolgált kisüsti pálinkát, lángos, gulyásleves, körömpörkölt trió követett, amelyet végül dobostortával és Gundel palacsintával folytottak le a nagy bengák. Állítólag néhány óra múlva az ügyeletes gyógyszertár kifogyott a bilagitból, a holnapi döntő nem lesz könnyű a hamburgerhez szokott bandának…
Jó hír, hogy a Prolimpia műsorára felkerült néhány téli sportág is, és van olyan, amelyben kimondottan nagy eséllyel indulunk! Stay tuned!

Rúdugrás
2018-ban a Nemzetközi Prolimpiai Bizottság úgy döntött, hogy néhány sportágat meg kell reformálni, látványosabbá kell tenni azért, hogy még vonzóbb legyen a közönség számára a 2020-as Prolimpia. A rúdugrás is bele került ebbe a kalapba, az új szabálymódosítás eredményként az ugrásokhoz használt rúd bármilyen technikai módosításokkal, innovációval használható a még magasabb, még látványosabb ugrások érdekében.
A mai prolimpiai rúdugró döntőben kiderült, hogy a fejlesztések legjava egy irányba mutatott, hiszen a legtöbb versenyző rúdjában rugós, vagy hidraulikus tagok kaptak főszerepet. A magyar csapat más irányba mozdult, ami nem is csoda, hiszen korszakos neveket sikerült megnyerni a fejlesztésekhez. Teller Ede bá vezetésével Torzsa Sándor és Matuska Szilveszter triója hozta létre a mai versenyen használt kályhacsőből készült, puskaporral teli ún. robbanócsövet, amellyel ma már az első ugrást követően 5 méterrel sikerült megdönteni az eddig 6,17 méteres világrekordot. Új aranyérem, új világrekord!

Súlyemelés
Ne haragudjatok, de annyira elfáradtam, hogy értékelést sem tudok írni! Ami a lényeg: „cefrés hordó helyből szakítás, strandpapucsban” számban megvan az aranyérem! Második Jack Daniel (USA, Tennessee), harmadik Oleg Smirnoff (Fehéroroszország).

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *